Vitakultúra fejlesztés
Az Élmény Tárban gyakran szervezünk a gyerekeknek porjekt alapú foglalkozásokat, amiket hosszú távon különösen hasznosnak tartunk, hiszen ezek által mélyebb és tartósabb gyakorlati tudásra tesznek szert. A projektek során fejlődik a problémamegoldó képességük, hiszen kihívásokkal találkoznak, amelyek kreatív és logikus gondolkodást igényelnek. A közös munka révén a csapatmunkát és az együttműködést is gyakorolják, megtanulva, hogyan osszák meg a feladatokat és támogassák egymást. Ezen kívül a projektek önállóságra és felelősségvállalásra nevelik őket, mivel saját döntéseket hoznak, és felelnek a saját feladataikért. Ezen területek folyamatos fejlesztése teszi lehetővé, hogy demokratikus működésű szervezetként hivatkozhassunk magunkra, ahol a gyerekek és felnőttek közötti egyik legfontosabb érték a partnerség. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a gyerekek is ki tudják fejezni a véleményüket, és megtanulják azt érvekkel alátámasztani. A vitakultúra fejlesztése ebben kulcsszerepet játszik, hiszen lehetőséget ad nekik, hogy gyakorolják az érvelést, meghallgassák mások nézőpontját, és konstruktív módon vitatkozzanak, s felelősen vegyenek részt a közös döntésekben.
2022-ben csatlakoztunk a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány “Egy hajóban evezünk” – közösségi vitaklubokkal a demokráciáért című projektjéhez. “A közösségi vitaklubok célja a 11 és 30 év közötti fiatalok helyzetbehozása, a helyi szintű szerepvállalásuk támogatása, a szociális készségfejlesztés és attitűdváltozás az aktív állampolgárság tekintetében.” A kezdetekben szervezetünk a fiatalok kommunikációs és érvelési készségének fejlesztését, valamint a kritikus gondolkodás erősítését tartotta elsődlegesnek. Ezeket az alapokat elsajítatva ma azonban már mi is a helyi szintű szerepvállalásra ösztönözzük őket.

Az Élmény Tár vitaklub vezetője Sütő Ramóna, s a csoportot pedig 8 lelkes felső tagozatos diák alkotja. A résztvevők havi két alkalommal találkoznak, s olyan témák körül mozgolódnak, amik aktuálisan érdeklik az élmény táras közösséget. Legyen ez az uzsonna alapanyaga, a nap végi közös takarítás megreformálása vagy éppen valamilyen az iskolájukban zajló ügy. A foglalkozásaink általában ugyanarra a sémára épülnek fel, mindig ráhangolódással kezdődnek, majd zárással fejeződnek be, hogy a résztvevők megfelelő keretet kapjanak a vitához. A tartalmi részben egy előre meghatározott téma köré szervezzük a strukturált vitaformákat, amik közül már nagyon sokat kipróbáltunk (páros, kétsarkos, négysarkos vita, képviseleti kooperativ vita, kerekasztal vita). A gyakorlatok között nem csak a vitatkozás jelenik meg, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a közösségi vitaklubunk a DIA által meghatározott mind a négy alapterületet érintse, akár egy-egy foglalkozáson belül, akár külön-külön alkalmakon. Ahhoz, hogy a vita a gyakorlatban megjelenjen és alkalmazhassuk az előbb felsorolt vitaformákat, szükség van a vita alapjainak megismerésére, például, hogy hogyan áll össze az érvképlet, vagy hogy milyen egy jó kérdés. Mindezek pedig nem működnének a vitakészségek nélkül, mert nem is olyan magától értetődő hogy a nyilvános megszólalás során hogyan használod a hangsúlyozást, hogy mit fejez ki a testbeszéded. Ahhoz, hogy ezeket a gyerekek gyakorolni tudják, szükség van egy biztonságos és elfogadó térre. A vitaklub csapata közösen fekteti le a kereteket és a szabályokat, s a facilitátor arra is ügyel, hogy mindenféle csapatépítő játékokkal fenntartsa a közösséget és a biztonságot, valamint abban is segít, hogy a csoport közösen megalkossa a saját identitását.

A DIA folyamatos támogatást nyújt a vitaklub facilitátoroknak, mentorálási lehetőséget biztosítanak, ahol ahol tapasztalt szakemberek segítik a facilitátorok munkáját, személyre szabott útmutatást adva számukra a vitaklubok hatékony működtetéséhez. Emellett módszertani és networking eseményeket is szerveznek, amelyek során a facilitátorok megismerhetnek új módszereket, szakmai anyagokat, tapasztalatokat oszthatnak meg egymással, és kapcsolatokat építhetnek a hálózat más tagjaival. Nem csak a facilitátorok kapnak ilyen klassz lehetőségeket, hanem a tagok is: már harmadszorra vettünk részt az “Egy hajóban evezünk” nyári táborban, valamint félévente járunk budapesti vagy regionális vitaeseményekre is a gyerekekkel.
Természetesen, mint minden projektben itt is akadnak néha nehézségek. A legfőbb kihívást a fiatalok motivációjának folyamatos fenntartása, ami igényli, hogy a facilitátor naprakész legyen azokban a témakörökben, amik a résztvevőket érdekli, valamint módszertanilag is tájékozott legyen, s megfelelő gyakorlatot tudjon kapcsolni egy-egy témához. Ezen kívül a különböző háttérrel rendelkező résztvevők eltérő szintű kommunikációs és vitakészségei is kihívást jelentettek. Különböző tapasztalati szintekkel érkező fiatalok között sokszor nehezen alakult ki a megfelelő dinamika. Mindezen kihívások lehetőséget adtak nekünk a fejlődésre, s ma már számos vitaklubos elemt építünk be más foglalkozásainkba is.
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a jövőben is folytassuk ezt a fontos munkát, és továbbra is hozzájáruljunk a vitakultúra fejlődéséhez!