"Nem vagy egyedül" program
A programról
A “Nem vagy egyedül” projekt egy komplex gyermevédelmi program, amelyben sokéves tapasztalatunkat az Élmény Tár falain kívül is igyekszünk megsokszorozni, és szélesebb szakmai összefogást kezdeményezni.
A program alapvető célja, hogy biztonságos környezetben előmozdítsuk a nemek közötti megértést és a hátrányos helyzetű kamasz lányok önértékelésének fejlődését.
A program a 2020-as NANE Erő a változáshoz elnevezésű képzése után indult útjára.
Első ízben Fúrós Anita kolléganőnk vett részt, majd egy évvel később Sütő Ramóna is.
Szeretnénk nektek röviden megmutatni, hogy ennek a képzésnek köszönhetően milyen új területekre kalandoztunk el átitatva ezzel a szemlélettel szervezetünk egészét.


Anita és Ramszesz
- A képzés után 2020-ban önsegítő és támogató csoportot kezdtek tartani az Élmény táras kamaszlányoknak párkapcsolati erőszak prevenció témájában. Ilyen jellegű csoportokat ma már nem csak ők ketten tartanak, hanem 4 másik munkatársunk is.
- 2022-ben csoportozni kezdtek a Pécsi Mandulafa Gyermekotthonban, ahová a mai napig heti rendszerességgel járnak vissza. A módszertan ugyanaz, viszont itt a csoport sajnos már nem preventív jellegű.
- 2024-ben nyilvános csoportot hírdettek, ami már nem intézményhez kötött, hanem a város bármely pontjáról érkezhetnek lányok.
- Többen a szervezetből úgy gondoltuk, hogy ezt a hatalmas mennyiségű tapasztalatot nagy hiba lenne megtartani saját magunknak, ezért egy akkreditált képzésbe integráltuk ezeket, ami a traumatudatos segítők képzéséről szól.
- 2024-ben Anita koordinálásával elkezdtünk foglalkozni az áldozat és gyermekvédelmi összefogás pécsi megszervezésével. Ennek köszönhetően szervezetünk rendszeresen tart kerekasztal és panel beszélgetéseket mind szakemberek, mind az érdeklődők számára.
A program keretein belül megvalósult tevékenységek
Reziliencia csoportok megvalósítása több területen
Élmény Tár:
Több korosztálynak szóló csoportokat indítunk, amelyeket eleinte a gyakornokok, ma már a belőlük képzett csoportvezetők vezetnek.
Gyermekotthon:
Anita és Ramszesz vezetésével működő csoportok.
Nyílt, városi csoportok:
Tervezett csoportok, amelyek szélesebb közönséget céloznak meg.
A résztvevők számának növekedése indokolttá teszi további csoportvezetők képzését.
Traumatudatos akkreditált képzés segítő szakmákban dolgozók számára
Félévente induló saját szervezésű képzéseink az intézmények számára belső képzésként is megvásárolhatók.
Gyermek- és áldozatvédelmi szakmai kerekasztal
Havonta megrendezésre kerülő program melyen a gyermekvédelemhez kapcsolódó szakemberek és intézmények vesznek részt.
A program célja a helyi gyermekvédelmi rendszer hatékonyabbá tétele, hogy valóban a gyermekek érdekeit képviselje.
Jelenleg az összefogás konkrét céljainak közös meghatározása zajlik a résztvevőkkel, hogy egy működőképes cselekvési terv születhessen.
Nyilvános panelbeszélgetések
Kéthavonta megrendezésre kerülő programsorozat, mely nyitott bárki számára.
A program célja a bántalmazás és a gyermekvédelem témájának körüljárása, az ezzel kapcsolatos tabuk megdöntése és a téma széles nyilvánossággal történő diskurzusa annak érdekében, hogy városunkban valós segítséget kaphassanak az érintettek, valamint, hogy a többségi társadalom érzékenysége is növekedjen a témával kapcsolatban.





Programelemek
Gyermek- és áldozatvédelmi szakmai kerekasztal
A mintát egy, a NANE Egyesület szakmai támogatás alatt létrejött fővárosi program, illetve egy 2018-as pécsi szakmaközi fórum adja.
A 2018-as szakmaközi fórum témája a várandósság alatti kábítószer-használat, a szenvedélybeteg és/vagy prostitúció áldozatává vált várandósok helyzete volt.
A szervezők célja az volt, hogy megszólítsák a jelenséggel találkozó szakemberek lehető legszélesebb körét. Éppen ezért oktatási-nevelési intézmények, egészségügy, szenvedélybetegekkel foglalkozó intézmények, valamint hivatalok és hatóságok képviselői, szakemberei is meghívást kaptak.
A találkozó elsődleges célja a szektorközi párbeszéd beindítása volt, annak érdekében, hogy a különböző területeket képviselő szakemberek közösen azonosítsák a problémát, a szereplőket, és megfogalmazzák az igényeiket, szükségleteiket, amikre aztán építeni lehet a folyamat következő állomásait: pl. képzéseket, workshopot, meghívott előadókat, stb.
Ez a kezdeményezés számunkra módszertanilag nagyon jó példa és remek hivatkozási alap, hogy a fent említett résztvevőket bevonhassuk egy újabb, hasonló felépítésű összefogásba.
Az Óbudai-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programja adja elképzelésünk számára a másik mintát, amelyet szakmailag a NANE Egyesület támogat és amelyet rajtuk keresztül ismertünk meg, mint jógyakorlat.
A programban részt vesz az ottani önkormányzat, a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai, az áldozatvédelem és áldozatsegítés kerületi szereplői, a rendvédelmi dolgozók, igazságügyi, egészségügyi és szociális intézmények, valamint a védőnői szolgálat vezetői is.
Az együttműködés célja a jelenlegi jelzőrendszer vakfoltjainak feltérképezése, a már működő folyamatok hatékonyabbá tétele és az intézkedések buktatóinak felismerése.
Megvalósítás
Elképzeléseink megalapozását e két program megismerésével kezdtük. Ezekből a már megkezdett és bevált programokból emeltünk át tapasztalatokat, módszereket, eszközöket a mostani programunk alapjaihoz. Ezután személyes beszélgetéseket folytattunk a jelzőrendszer egyes szereplőivel, mint a rendőrség, az Áldozatsegítő Központ és Családsegítő Központ Meszesi Szakmai Egységének munkatársaival. Továbbá a területi védőnők közül kettővel, két iskolai szociális munkással és a városi lakásotthon munkatársaival is diskuráltunk. A személyes beszélgetések célja az volt, hogy feltérképezzük a megkeresett szakemberek tapasztalatait a családon belüli erőszakról, a gyermekbántalmazásról, és arról, hogy mekkora a látencia ezen a területen a városban valamint, hogy milyen segítséget tudnak kapni az áldozatok jelenleg a rendszeren belül. A beszélgetések mentén körvonalazódott a szakmai kerekasztal stratégiája. A megkeresett szakemberek mind elkötelezettek egy rendszeres szakmai kerekasztal megvalósítása mellett, amely időt és lehetőséget teremt egy közös stratégiai gondolkodásra.
Pécsen jelenleg is működik a jelzőrendszer, ez azonban jelenleg főként már problémás esetek, krízishelyzetek mentén funkcionál, a jelzőrendszeri találkozók csak ilyen esetekben valósulnak csak meg.
Az általunk életrehívott összefogás lényege pont az, hogy a szakemberek és különféle területek közt folyamatos, preventív jellegű legyen a párbeszéd, hiszen így sokkal hatékonyabban lehet segíteni azokat akik bántalmazást szenvednek el.
A kerekasztal fontos célja lesz, hogy azonosítsa azokat a helyi problémákat és hiányokat, amik meggátolják a jelzőrendszer szereplőit abban, hogy hatékonyan tudjanak segíteni az áldozatoknak vagy megelőzni az áldozattá válást. A 2018-as szakmaközi fórumhoz hasonlóan az igények és lehetőségek azonosítása is nagyon fontos volt, mert ezek mentén tudjuk kialakítani a közös cselekvési tervet és a következő lépéseket.



Koordináció, célok
Szervezetünk nem kíván egyedüli koordinátora lenni ennek a szakmai kezdeményezésnek, ellenben szeretnénk beindítani és megfelelően megalapozni azt, annak érdekében, hogy ne csak projektalapon működjön az összefogás.
Jelenleg van kapacitásunk a tevékenység megszervezésére és összefogására, és ezt a megkeresett szakmai szereplők is jó ötletnek tartják. A hosszútávú működés érdekében azonban, feltett szándékunk az önkormányzatot is bevonni a szakmai kerekasztal működésébe. Szeretnénk elérni, hogy legyen egy felelős az önkormányzat részéről, aki rendszeresen részt vesz a kerekasztal találkozókon, érti a célokat és követni tudja a kerekasztal szakmai történéseit, így mindezt szükség esetén be tudja csatornázni a helyi döntéshozatali folyamatokba. Az önkormányzatnál szeretnénk elérni, hogy nyilvános kommunikáció szintjén is a szakmai kerekasztal mellé álljon.
Szintén az Óbudai-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programjának mintájára olyan panelbeszélgetéseket szeretnénk megvalósítani, amelyek Pécs város lakosságának széles körét szólítják meg, érik el.
Az ilyen jellegű programok jelentős érzékenyítő hatással bírnak, mi is szeretnénk átemelni ezeket az elemeket ebből a nagyszerű programból.
A beszélgetésekkel az a célunk, hogy a többségi társadalom számára is láthatóvá és kézzelfoghatóvá tegyük az általunk képviselt ügyet, valamint testközelbe hozzuk a problémát és megoldásának fontosságát hangsúlyozzuk.
Pécsen hatalmas a látencia a családon belüli erőszak, párkapcsolati erőszak területén. Nincs erről szó a közbeszédben, tabusítva van a téma, ezért sokan nem mernek segítséget kérni, illetve sok esetben nem is tudják, hogy hova fordulhatnak akik hasonló problémákkal küzdenek.
A másik, ehhez szorosan kapcsolódó tematika, amivel a panel beszélgetések során szeretnénk foglalkozni azok a gyermekvédelemmel kapcsolatos problémák, amelyek városi szinten is kézzelfoghatóak. Ilyen pl. a pécsi gyermekotthon elhelyezkedése és a benne élő kamaszok veszélyeztetett helyzete.
Ezekkel a beszélgetésekkel szeretnénk megtörni a hallgatást és elérni azt, hogy többen legyenek figyelmesek és érzékenyek a környezetükre is, segítve ezzel az egymáshoz való odafordulást, ösztönzöni a társadalmi támogatást, segítségnyújtást.
Így fontos terepet és nyilvánosságot tudunk biztosítani olyan uniós alapjogok megismerésének, mint például, hogy mindenkinek joga van az élethez, a testi és szellemi sértetlenséghez, a szabadsághoz vagy a személyi biztonsághoz.
A beszélgetések során meghívott vendégekkel, a téma szakértőivel minél több oldalról körbejárjuk a bántalmazó kapcsolatok természetét, dinamikáját, a benne élők nehézségeit, döntési helyzeteit.
A konkrét témák meghatározásban a szakmai kerekasztal találkozókon körvonalazódó konkrét problémák és megoldási lehetőségek lesznek a segítségünkre.
Ezt a tevékenységet két munkatársunk fogja koordinálni, akik a szervezet kommunikációjáért felelnek.
