„Nem így képzeled el a gyerekkort” – Miért fontos beszélnünk a gyermekszegénységről?
Ha elképzelsz egy gyerekkort, valószínűleg nem az jut eszedbe, hogy nincs reggeli, hogy egy cipőt hordanak testvérek egymás után, vagy hogy egy kisgyerek azon gondolkodik: hogyan segítsen otthon, ha nincs elég pénz. Pedig Magyarországon ma gyerekek tízezrei élnek így. Nem a saját hibájukból. Nem azért, mert a szüleik ne szeretnék őket. Hanem azért, mert egyes családoknak sokkal kevesebb jut – esélyből, támogatásból, figyelemből. Magyarországon ma több mint 300 ezer gyerek él szegénységben vagy annak küszöbén.
Meddig terjed, miről szól?
A gyermekszegénység nemcsak arról szól, hogy ki mennyit keres. Hanem arról is, hogy milyen iskolába jár egy gyerek, milyen példákat lát maga körül, hogy meg tudja-e tanulni, hogy értékes – akkor is, ha nehezebben indul. Arról is szól, hogy elhiszi-e magáról, hogy van jövője? És hogy van-e valaki, aki ebben megerősíti?
Hogy mit látunk mi?
Mi az Élmény Tárnál nap mint nap látjuk, hogy a hátrány nem egyenlő a tehetetlenséggel. Hogy egy kis odafigyeléssel, egy támogató közösséggel, egy értelmes beszélgetéssel vagy épp egy jól időzített élménnyel mekkora változást lehet elindítani. Azt is tudjuk, hogy a gyerekek ereje elképesztő. Hogy mennyit bírnak, mennyire kíváncsiak, és mennyire tudnak ragyogni, ha hisznek bennük.
De azt is látjuk, hogy egyedül ez nem megy. Sem a családoknak, sem az iskoláknak, sem a segítőknek. És nem is kell egyedül. A gyermekszegénység olyan ügy, ami mindannyiunk közös felelőssége. Mert nemcsak a jelen, hanem a jövő is múlik rajta. Az, hogy milyen országban élünk tíz-húsz év múlva. Hogy felnő egy generáció, amelyik tud kapcsolódni, gondolkodni, alkotni – vagy egy olyan, amelyik már gyerekként lemarad.
Fontos erről beszélni
“Fontos beszélni erről” – nem félelemből vagy sajnálatból, hanem tisztán és őszintén. Azért, hogy észrevegyük azokat, akik mellett talán eddig elmentünk. Hogy kérdezzünk, kapcsolódjunk, cselekedjünk. Nem kell hozzá hatalmas dolgokat tenni. Elég, ha néha kinyitjuk az ajtót. Ha lehetőséget adunk. Ha nem hisszük el, hogy „ez mindig is így volt”.
Mi hiszünk abban, hogy egy gyerek sem maradhat ki abból, ami épít, örömet ad, vagy elindítja az úton. És abban is, hogy ezt nem lehet egyedül csinálni – csak együtt. Közösen, sokan, figyelmesen.
Mert minden gyereknek joga van hozzá, hogy megélje a gyerekkorát. És minden felnőttnek lehetősége van tenni azért, hogy ez így legyen.

