Rajtunk már csak a helyes érv képletét ismerő tancsisaink segíthetnek. Vajon sikerült megmenteniük minket?
Az első alkalommal a csapatok különféle mondatokat hallhattak, amelyekben rejtett érvelési hibák lapultak. Megvitattuk, hogy mi lehet a gond az adott érvvel, és kiderítettük, melyik érvszörny támadta meg azt. A csapatok közösen megfogalmazták a szörny tulajdonságait, és felírták azokat a szörny rajza mellé.

Gondolkodj úgy, mint egy szörny!
Arra jutottunk, hogy a szörnyek legyőzéséhez elengedhetetlen, hogy úgy gondolkodjunk, mint egy szörny, ezért álcáztuk magunkat és mindenféle tancsis ügyről alkottunk hibás érveket.
“Tudtátok, ha uzsi után nem söpörjük fel a kenyérmorzsát a padlóról, akkor több millió hangya fogja ellepni a tanodát, amik betegséget is hoznak magukkal és kénytelenek leszünk bezárni? “
Kitaláljátok melyik szörny álarca mögül mondjuk ezt?
Második foglalkozás: készen állunk győzni!
A második foglalkozáson már úgy éreztük készen állunk, hogy legyőzzük a szörnyeket. A csatateret egy játéktábla helyettesítette, ahol tancsisaink csak úgy meneteltek előre.
A feladatuk az volt, hogy Kata és Rami érveiben leleplezzék a szörnyeket. Szerencsére, ha elsőre nem is sikerült, akkor még mindig teljesíthettek egy kihívást, így végül minden csapatunk sikeresen maga mögött hagyta a szörnyeket, s kezet foghatott a helyes érvvel.
Miért fontos felismerni az érvelési hibákat?
Fontos, hogy felismerjük a hibás érveket, mert ezek könnyen félrevezethetnek minket egy vitában vagy a döntéshozatal során. Ha tudjuk, hogyan működnek, könnyebben megvédhetjük a saját véleményünket, és észrevehetjük, ha valaki rossz érvekkel próbál meggyőzni minket. A hibás érvek gyakran logikátlanok, érzelmekre hatnak vagy nem a lényegre koncentrálnak. Ha megtanuljuk elkerülni őket, érthetőbben, határozottabban és igazságosabban tudunk érvelni, ami nemcsak a vitázásban, hanem a mindennapi életben is hasznos!